Ami végigkísérte Karácsony négy évét: nyomozások, vizsgálatok, botrányok
Végigvettük az ügyeket a Városháza-ügytől a guruló dollárokig.
Karácsony Gergely öt év alatt nem tudott egy parkot kialakítani a Városháza mellett, de most nagy mellénnyel méretes beruházást ígér Rákosrendezőre. Utánanéztünk, milyen körök lehetnek érdekeltek a főpolgármester Rákosrendezőért folyatott „szabadságharcában”. Akár Bajnai Gordon is újra előkerülhet.
Mióta Karcsony Gergely a főpolgármester, eddig az egyik legnagyobb botránya a városvezetés környékéről a 2021 őszén kirobbant Városháza-gate.
A kiszivárogtatott felvételekből az is nyilvánvalóvá vált, hogy a fővárosi ingatlaneladásokkal összefüggésben létezik egy baloldali korrupciós gépezet, és ez a jól behatárolható kör „jutalékos” rendszert épített ki.
2024 elején a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Városháza-gate ügyében, a rendőrség pedig az eddig elkülönített bűnügyeket már egy eljárásban vizsgálja. A nyomozás korábban két, elkülönült szálon folyt, egyrészt a Városháza eladásának kísérletével, másrészt a fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesítésével kapcsolatos visszaélésekkel összefüggésben. Az egyesített eljárásnak több gyanúsítottja is van, őket befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés gyanúja miatt hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
Mindez azért is vált most fontossá, mert a Karácsony-féle fővárosi vezetés meg akarja vásárolni egy külföldi befektetői csoport elől a Rákosrendezőt.
Az még nem világos, hogy mi épülne pontosan a Grand Budapest-projekt helyett, egyelőre a főpolgármester egy parkváros megépítéséről írt. Mindez annak fényében minimum meglepő, hogy
Karácsony Gergely több, mint öt év alatt elsőnek ígért vállalását, a Városháza melletti park felújítását sem valósította meg. Pedig utóbbi egy több nagyságrenddel kisebb beruházás.
Mindenesetre a vásárláshoz és az építéshez elegendő forrása biztosan nincs a fővárosnak. Érdemes tehát szétnézni, hogy Karácsony környezetében ki jöhet szóba egy ekkora volumenű ingatlan megszerzésére.
Bajnai Gordon már a Városháza-botrányban is kulcsszereplő volt,
ugyanis az úgynevezett Anonymus-hangfelvételeken is szerepelt. A hanganyagokon még Barts Balázs fővagyonkezelő, valamint Bajnai Gordon és régi wallisos „harcostársa”,
Gansperger Gyula baloldali üzletember hangja is beazonosítható.
Bajnait – az egyik felvétel szerint – abba a tárgyalásba vonták be, amikor a Városházát az orosz származású, milliárdos Rahimkulov családnak próbálták eladni.
A volt miniszterelnök többek között zsákmányra vadászó cápákról is beszélt a Városháza kapcsán.
Ezt is ajánljuk a témában
Végigvettük az ügyeket a Városháza-ügytől a guruló dollárokig.
Itt érdemes megjegyezni, hogy
Bajnai régóta Karácsony szövetségese és nagy támogatója,
és DatAdat nevű cégével is dolgozott a főpolgármester 2021-es, kudarcos előválasztási kampányán. Ennek finanszírozása kapcsán ma is büntetőeljárás van folyamatban, az ügyben pedig felbukkant Perjés Gábor neve. 2024 márciusában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy embert a Karácsony Gergely előválasztási kampányát finanszírozó 99 Mozgalom ötszázmilliós „mikroadományaival” kapcsolatban.
Ezt is ajánljuk a témában
A főpolgármester mozgalmának pénzügyeit intéző párbeszédes politikus, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal, készpénzben 506 millió forintnyi összeget fizetett be a 99 Mozgalom számlájára.
A Magyar Nemzet értesült erről, amikor kérdésére megerősítő választ kapott az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségtől. A lap ebből arra következtetett, hogy a gyanúsított nem más, mint Perjés Gábor, a 99 Mozgalom hivatalos képviselője. A táskás embert néhány nap múlva valóban gyanúsítottként hallgatták ki Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ítélet értelmében jogszerűen közölhető, hogy a DatAdat-csoport bérkommentelőkkel segíthette az ellenzék kampányát.
Perjés kapcsán pedig érdemes megjegyezni, hogy korábban – Bajnaihoz hasonlóan – a balliberális hátterű Wallis-csoport alkalmazottja volt,
1999 végétől 2005-ig. Emlékezetes, hogy Anonymusnak a Városháza-gate-ről közzétett videóiban a korrupciós ügyek egyik kulcsfigurája arról beszélt, hogy a 444.hu-t a Soros-hálózat és Veres Tibor, a Wallis tulajdonosa is támogatja, valamint, hogy Uj Péter főszerkesztő szoros kapcsolatot ápol Bajnai Gordonnal.
A Wallis pedig elég nagy szereplő ahhoz, hogy a rákosrendezői projekt területét megszerezhesse,
illetve külföldi szereplők bevonásával ott esetleg építkezni tudjon. Veress Tibor vagyona egyébként a 100 Leggazdagabb Magyar 2024 nevű kiadvány szerint 422 milliárd forint, ezzel negyedik helyen végzett a listán. A kiadvány emlékeztet: a Wallishoz tartozó „Wing-csoport vállalatai az elmúlt évtizedekben több mint kétmillió négyzetméternyi ingatlant adtak át Magyarországon”.
Karácsony Gergely mindenesetre kedden már azt mondta, hogy ha tudnak élni az elővásárlási jogukkal, akkor egy nemzetközi ingatlanhasznosító pályázat révén megcsinálják azt, amire Budapestnek szüksége van.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hogy Karácsony Gergely élhet-e az elővásárlási jogával, azt majd kijogászkodják a jogászok. De hogy értelme nem lenne, az egészen bizonyos. Kohán Mátyás írása.